A scrapbook története: a fényes matricáktól a journalig

Aki ma fotókat, egy jegyet és néhány sornyi szöveget ragaszt egy oldalra, olyasmit csinál, amit az emberek már évszázadok óta. Csak az anyagok változtak. A scrapbook története hosszú és kicsit rendetlen: tele van kivágásokkal, képekkel, ragasztósüvegekkel, és egy híres íróval, aki ki nem állhatta a ragasztást.

Honnan ered a szó

Angolul a scrap foszlányt, maradékot jelent, valamit, ami megmarad. A scrapbook tehát szó szerint foszlányok könyve: újságkivágásoké, verseké, leveleké, képeké. Hollandul egyszerűen „ragasztós könyvnek” (plakboek) hívták.

A tizenkilencedik században a scraps szó második jelentést is kapott. Így hívták a kistancolt, fényesre nyomott képeket, amelyeket külön is meg lehetett venni: angyalkákat, virágokat, gyerekarcokat, állatokat. Hollandiában ezeket glansplaatjes vagy poëzieplaatjes néven ismerik. A scrapbook akkoriban gyakran ilyen képekkel teli könyv volt.

Angliában a szó már a tizenkilencedik század első évtizedeiben annyira elterjedt volt, hogy könyvek és folyóiratok jelentek meg scrapbook címmel, tippekkel arról, hogyan gyűjtsd és rendezd a foszlányaidat.

Az előfutárok

Az ötlet régebbi a szónál. A könyvnyomtatás feltalálása után az írni-olvasni tudók hirtelen sokkal több nyomtatványt láttak. Hogy eligazodjanak bennük, szép részleteket, recepteket és idézeteket másoltak ki egy commonplace bookba, egyfajta személyes jegyzetkönyvbe. Észak-Európában a diákok barátaikkal és tanáraikkal írattak és rajzoltattak egy baráti albumba, az emlékkönyv távoli ősébe. A családok a születéseket és házasságokat a családi Biblia üres lapjaira jegyezték fel.

A tizennyolcadik század második felében Angliában megjelent James Granger egyik történelemkönyve üres oldalakkal, hogy az olvasó maga ragaszthasson bele metszeteket. Az így kiegészített könyveket grangerizált könyveknek kezdték hívni. Ez is egy kis lépés a scrapbook felé: nyomtatott könyv, amelyet te magad fejezel be.

Viktoriánus albumok és fényes képek

A nagy virágzás a tizenkilencedik században, Viktória királynő idején jött el. Két dolog tette lehetővé: a papír olcsóbb lett, és megjelent egy új nyomtatási technika, a kromolitográfia. Ezzel először lehetett nagy tételben színes képeket nyomtatni. Az üdvözlőlapok, reklámkártyák, szivargyűrűk és címkék egyszerre gyönyörűek lettek, és az emberek túl szépnek találták őket ahhoz, hogy kidobják.

Ezek a színes képek albumokba kerültek, újságkivágások, versek, préselt virágok, anyagdarabkák és kézzel írt jegyzetek mellé. Főleg nők és gyerekek készítették őket. 1880 körül a fényes képek ragasztása igazi őrület volt a gyerekek körében. A lányok a könyveikben egész papírházakat is építettek: szobákat rendeztek be bútorokkal és emberekkel, amelyeket folyóiratokból és reklámokból vágtak ki.

Híres írók is vezettek ilyen albumot. Lucy Maud Montgomery, az Anne otthonra talál írója kivágásokat, képeslapokat, anyagdarabkákat és préselt virágokat ragasztott bele. Egy ilyen könyv nem titkokkal teli napló volt, hanem gyűjtemény arról, amit valaki szépnek vagy fontosnak tartott. Arra szánták, hogy megmutassák.

Mark Twain és az öntapadós scrapbookja

Az egyik legismertebb ragasztgató Mark Twain, a Tom Sawyer írója volt. Egész életében kivágásokat ragasztott könyvekbe, de a ragasztóval való bajlódást borzasztónak tartotta. A ragasztó sosem volt kéznél, amikor kellett, vagy beszáradt, vagy szétfolyatta az újságkivágás tintáját.

Így hát kitalált valami jobbat. 1873-ban szabadalmat kapott egy scrapbookra, amelynek lapjait már eleve gumiarábikum-réteg borította, gyakran keskeny csíkokban, pont olyan szélesen, mint egy újsághasáb. Kicsit megnedvesítetted a ragasztót, ráfektetted a kivágást, és kész. Azzal viccelődött, hogy az albuma rengeteg káromkodástól kíméli meg az embereket.

Az album nagy siker lett, és évekig kapható volt. Életrajzírói szerint az összes találmány közül, amelyeken Twain bütykölt, csak ez hozott neki igazán pénzt. Ez is mutatja, hogy a ragasztgatás már akkor tömeges hobbi volt.

Miért tűnt el aztán az album

A tizenkilencedik század végén megjelent a könnyen kezelhető fényképezőgép. Először készíthetett egy átlagos család maga fotókat. A fotóalbum népszerű lett, és ez megváltoztatta a ragasztós albumot. A fotók átvették az oldalakat, a levelek, kártyák és kivágások pedig dobozokba kerültek.

A huszadik század során a gazdagon díszített album egyre inkább kiment a divatból. Főleg az egyszerű fotóalbum maradt meg. Volt, aki a régi albumait egyenesen értéktelennek tartotta, és kidobta őket. Ragasztottak még, de otthon, csendben, boltok és folyóiratok nélkül.

A visszatérés 1980 körül

A fordulat a hetvenes évek végén kezdődött az Egyesült Államokban, a családfakutatás iránti növekvő érdeklődéssel. Az emberek meg akarták örökíteni a családjuk történetét, fotókkal és történetekkel együtt. 1980 körül egy utahi nő több tucat saját készítésű családi albummal hívta fel magára a figyelmet, amelyekben fotókat kombinált szöveggel és díszítéssel. Boltot nyitott kifejezetten az ilyen albumoknak, és az ötlet megfogta az embereket.

A nyolcvanas években olyan cégek követték, amelyek otthoni bemutatókon árultak albumokat és kellékeket, ahol azt is megtanulhattad, hogyan építs fel egy oldalt. Fontos felismerés volt, hogy az olcsó papír és ragasztó károsítja a fotókat. A savmentes papír, a biztonságos ragasztó és a nem fakuló tollak lettek az új alapok, akárcsak a 30,5 × 30,5 cm-es (12 × 12 hüvelykes) négyzetes formátum.

Egész iparág a kilencvenes években

A kilencvenes években a scrapbooking Amerikában az egyik leggyorsabban növekvő hobbi lett. Megjelentek a folyóiratok, a szaküzletek, a vásárok és a rengeteg új termék: mintás papírok, matricák, bélyegzők, embellishmentek (apró díszek, például gombok és brads). A scrapperek cropokon gyűltek össze: estéken vagy hétvégéken, amikor egy kellékekkel teli asztal körül együtt ragasztgattak.

Ezeken a boltokon, folyóiratokon, később pedig az interneten keresztül a hobbi átterjedt Európába, Hollandiába és Belgiumba is. Ezért használunk még mindig ennyi angol szót. A nagy virágzás után a boltokban csendesebb lett, és jó néhány szaküzlet bezárt, de maga a hobbi megmaradt.

A digitálistól a journalingig

A digitális fényképezőgéppel megjelent a digitális scrapbook is: olyan oldalak, amelyeket számítógépen készítesz digitális papírral és díszítéssel, majd kinyomtatsz. Ezzel egy időben online fórumok és blogok születtek, ahol a scrapperek megmutatták a munkáikat, és sketchekkel meg témákkal hívták ki egymást.

A közösségi médiával, például a Pinteresttel és az Instagrammal újra minden megváltozott. Új formák jelentek meg, amelyek közel állnak a régi albumhoz: a papírmaradékokból készült junk journal, az art journal és a bullet journal. Sokan nem fotóalbumon keresztül, hanem egy díszített planneren át fedezték fel a ragasztgatást. Bizonyos értelemben a hobbi így visszatért a kezdetekhez: egy könyvhöz, tele foszlányokkal, képekkel és saját szavakkal.

Miért hanyagolták sokáig a történészek a scrapbookokat

A scrapbookokat sokáig nem vették komolyan. Nők és gyerekek időtöltésének számítottak, eldobható nyomtatványokból készültek: kártyákból, reklámokból, kivágásokból. Az archívumok sem tudtak mit kezdeni velük. Egy albumot nehéz megőrizni: törékeny a papír, keverednek benne az anyagok, a ragasztó elenged vagy elszíneződik, a gerinc kidudorodik. Ráadásul egyik kategóriába sem illenek: nem levelek, nem könyvek, nem fotógyűjtemények.

Ez a kép megváltozott. A történészek, könyvtárosok és restaurátorok ma már látják, hogy az albumok olyasmit mutatnak meg, ami a hivatalos forrásokból hiányzik: hogyan éltek a hétköznapi emberek, mit tartottak szépnek, milyen előadásokra jártak, és kit szerettek. A fotók hátoldalára írt nevek és dátumok segítik a családfakutatást, egy utcafotó pedig megmutatja, hogyan nézett ki az utca az aszfaltozás előtt. Egy ilyen könyv sorrendje és összeállítása is árulkodó, ezért a múzeumok lehetőleg egészben őrzik meg őket.

Mit jelent ez a te könyved számára

A könyv, amelyet most készítesz, száz év múlva maga is a történelem darabja lesz. Néhány dolog segít ebben:

• Ne csak fotókat ragassz be, hanem valódi tárgyakat is: egy belépőjegyet, egy születési értesítőt, egy meghívót.
• Írd mellé, ki, mi, hol és mikor. Egy név nélküli fotó a következő generációnak rejtély.
• Írj kézzel. Az unokáid később más papírokon is felismerik majd a kézírásodat.
• Válassz tartós anyagokat, hogy az oldalaid ne menjenek tönkre, mint sok régi album.

Ha biztos akarsz lenni benne, hogy a könyved nem vész el, szkenneld is be. Így megmarad akkor is, ha a papír egyszer feladja.